Állítása szerint csak darázscsípésre kapott injekciót, amit később elfelejtett megemlíteni.
2009. október 27. 20:07
p
0
0
0
Mentés
A Világjátékok szervezői - a Magyar Sumo Szakszövetség információja szerint - úgy döntöttek, hogy Bárdosit megfosztják első helyezésétől, és 3000 euró megfizetésére kötelezik.
„A kiutazás előtt átestünk egy doppingvizsgálaton, és az negatív lett. Aztán közvetlenül az út előtt megcsípett egy darázs, és annyira megfájdult a kezem, hogy orvoshoz mentem, aki injekciót és gyógyszert adott - mondta az MTI-nek Bárdosi.Hozzátette: a Világjátékokon a küzdelemre koncentrált, az eset ki is ment a fejéből, olyannyira, hogy a döntő utáni doppingvizsgálaton elfelejtette beírni, hogy gyógyszert szedett. „Szeretném kiemelni: nem teljesítménynövelőt szedtem, hanem darázscsípésre kaptam gyógyszert" - közölte a sportoló.
Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője az MTI érdeklődésére elmondta, hogy Bárdosi a versenyzői licencének felfüggesztése, illetve esetleges eltiltása alatt más, a WADA-szabályzat alá eső sportágakban sem szerepelhet. (MTI)
Samir Nasrinak nemcsak a pályafutása, hanem a párkapcsolata is ráment a doppingbotrányára, míg Rio Ferdinandnak egy Európa-bajnoki szereplésébe került a feledékenysége.
A szövetség tagállamai 2035-ig GDP-jük 5 százalékát fordítanák védelmi célokra, ezzel minden korábbi kötelezettségvállalást felülmúlva. A bejelentés politikai üzenete egyértelmű. De vajon a számháború mögött valódi kapacitásbővítés húzódik, vagy ez pusztán egy szimbolikus gesztus a szövetség kohéziójának demonstrálására?
p
1
1
6
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!